Meghallani, amitől keresztények félnek a meleg-téma kapcsán

Amit szeretnék mindenképpen kihallani a keresztény hangok közül, amivel aggodalmukat, dühüket, félelmüket fejezik ki a homoszexualitás, melegházasság jóváhagyásával kapcsolatban, az az, hogy milyen alapon is érkezem el én, (meleg) keresztényként (érintettként) a végkövetkeztetésemhez, amikor azt mondom, hogy Isten meg tud áldani egy elkötelezett szövetségkötést két azonosnemű között? Azt hallom meg, hogy a félelmük mélyén az van, hogy valaki ebben jónak mondaná azt, amit a Biblia -szerintük- gonosznak nevez, az másra is azt fogja mondani. És, hogy ezt azért tenném, gyakorlatilag az első bűnöm az, hogy  felülemelem magam Isten, az egyház, a Biblia tekintélyén, és végsősoron ez a lázadás maga, a tomboló óemberem egója, és ennek csak a gyümölcse, hogy ma éppen a melegházasság mellett kardoskodom, holnap meg ugye ki tudja mivel akarom áthágni Isten rendjét, mivel juttatom kifejezésre, hogy felette állok a tekintélynek és nem rendelem magam alá annak. Egy őszinte, jóindulatú, Jézust szerető, a gyülekezetet, az Igét szerető kereszténynek lehet jogos félelme, hogy elferdítjük az Igazságot, “a fülünk viszketése szerint választunk tanítókat”, erről ugye beszél is a Biblia és óvva int tőle. Egy heteroszexuális hívőnek tehát itt válik személyessé ez a meleg-kérdés, azon túl, hogy zsigeri undort érez, és ez elhomályosítja a józan gondolkozását a témáról, hiszen egyébként baromira nincs dolga ezzel a kérdéssel, egész egyszerűen nem érintett, nem az ő ügye, nem akar tőle senki semmit elvenni. Átérzem ezt a félelelmet, hívőként, teológusként például én is féltékenyen őrzöm a meggyőződésemet, hogy egyedül kegyelem által van utunk Istenhez, és minden önmegváltó cselekedet megnyilvánulása ellen hangosan kikelek, és kongatom a vészharangot keresztényként, ha ilyet látok. Természetesen én is meghúzom a határaimat, a jó lelkiismeretem szerint. Keresztények úgy érzik, hogy a lelkiismeretük ellen való, ha el kellene fogadniuk a homoszexualitás validálását, vagy most a csapból is folyó melegházasságot (tegnap a facebookom szivárványszínűre robbant, amikor Amerikai legfelsőbb bíróság kimondta, hogy egy állam sem tilthatja meg a melegházasságot…). A lelkiismeret egy jó dolog. A legfontosabb dolog az életben. Ha ezt eltompítjuk, mehetünk is a kukába, megszűnünk felelős embernek lenni. Élet-halál kérdése, hogy meghalljuk a lelkiismeret hangját. Ezért iszonyú fontos meghallani azt, hogy jóindulatú keresztények a lelkiismereti aggályuknak adnak hangot, amikor így vagy úgy, szalonképesen, vagy szalonképtelenül megnyilvánulnak a melegekkel szemben. Ezt tisztelnünk kell egymásban.

Ezért gondolom, hogy felelősségem van hívőként és melegként, hogy láttassam, hogy milyen úton érkeztem el a saját meggyőződésemhez. Mert egy őszinte, megtért, újjászületett, Istennek alárendelt életű hívőt egyáltalán nem fog meghatni az, ha én azt mondom, hogy “én így érzem jól magam”, ezek a vágyaim, és én követem őket. Ez nem biblikus érvelés. Az a kifejezés, hogy “vágy”, egy teológiailag foglalt kifejezés. Teljesen át van itatva azzal a narratívával, ami az első bűneset óta fogva tartja az emberiséget. Egy keresztény a vágy szóról rögtön arra asszociál, hogy a Biblia telis-tele van azzal, hogy a bűn szüli a vágyat, és önmagában a vágy léte, nem validál semmit. Millió példánk van arra, hogy a “bűnös vágy” hogyan okoz pusztítást. Itt a másik: a “bűnös vágy” szóösszetétel pedig szinte azonnal behívja a szexualitás témáját, pedig én nem írtam mást, csak, hogy bűnös-vágy. Az emberek nem a pletykálkodásra, rosszindulatra, irigységre szoktak gondolni, amikor bűnös vágyakról beszélnek, hanem az esetek 99%-ban szexuális kéjsóvárságra. Terhelt tehát a homoszexualitás témája rendesen, szinte szavaink sincsenek, mire befejeznénk egy mondatot, hogy az egészet ne ejtse túszul az évszázados berögzöttségek okozta félrehallás, félreérteni akarás, és még nochdazu a keresztény évszázados prüdéria a szexualitás témájában. Heteroszexulitásról, heteroszexről sem feltétlenül könnyű ugyanis beszélni az egyházban.  Amikor én homoszexuális vágyamról beszélek, akkor pont arra gondolok, mint ami neked a te heteroszexuális vágyad. Ezt egy pásztornak úgy magyaráztam el, hogy arról a vágyról beszélek, ami ha nem lenne meg benned a feleséged felé, akkor komolyan aggódnék érted. Tisztítsuk meg ezt a fogalmat, ti. ez a szexuális orientáció: mely nem felé érzek vonzalmat. Se több, se kevesebb. Ez nem kéjsóvárság. Igen, tudok vele én is, pontosan úgy, mint te, kedves heteró keresztény jól és rosszul élni. Keresztény melegként pedig szeretnék vele jól élni, magamat, a testemet, lelkemet, Istent és a leendő páromat tisztelő módon. Egy hívő keresztény családban nőttem fel, és én is egy keresztény családot szeretnék alapítani. Mi ezen olyan meglepő?

Felelősségemnek látom tehát, hogy kiderülhessen rólam, hogy legjobb szándékom szerint Istennek alárendelt életet élek hívő keresztényként, gyülekezetbe járok, aki keresi az útját, hogy hogyan teheti ezt, történetesen melegként. Szívem szerint azt írtam volna, hogy buziként, de megint, megbicsaklott volna sok keresztény fülében a szó. Itt kezdődik ugyanis a kihívás: az nem kihívás egy kereszténynek, hogy leleplezze, hogy a pávatollal a tangás seggében táncoló, rózsaszín boával melegfelvonuláson vonagló buzeráns (hogy idézzem Kocsis Mátét) képe nem tükrözi az Istennek alávetett életet, de még a konszolidált szimpatikus állampolgárét sem. Ezért imádják, két pofára zabálják keresztények ezt a fantáziaképet a Budapest Pride-ról, mert szeretnék az LMBT közösséget annak látni, ami alapján jogosan ítélhetik el őket, ami visszaigazolja az megelőlegzett undorukat: egy – a szó biblikus, rossz értelmében – büszke (pride), büszkeséggel, egoval pöffeszkedő, polgárpukkasztó csürhének, akik előhírnökei az Antikrisztusnak, akik láthatóan kivetkőzik magukból a tisztaságot, akikben nincs alázat, akik magukért verik a tamtamot, és egyáltalán: nagyon dühösek. Keresztények nagyon megúszósra veszik a figurát, ha nem engedik el ezt a torz képet a melegekről. Tudnillik – és most legyünk nagyon konkrétak -, az ösződi beszéd után, amikor a buzik testesítették meg a “bukott libsi kormányt”, féltéglákkal támadták meg a pride- menetet, hogy rajtuk vezessék le a dühüket. Amióta pedig jobboldali kormány van, a pride gyakorlatilag egy emberjogi, civil ellenzéki ellenállási mozgalom, ahol nagyon kifejezően mondta N. Szilvia a tavalyelőtti pride megnyitóján, hogy egy szobába zárnak be minket, aminek deszkával szögelik be az ablakait, amíg egészen sötét nem lesz. Nem csak melegekét, mindenkiét, akit elnyom ez a rezsim, a hajléktalanoktól a menekülteken át a nőkig, a kultúrától az oktatásig módszeresen verik szét a szabad autonóm gondolkodás pilléreit. Az LMBT-k évek óta egy, a növekvő számú kisebbség egyike, akit bűnbaknak talált meg magának a rezsim, szó nincs itt pávatollas pöffeszkedésről, túlélésről és szolidaritásról van szó. Keresztényeknek meg kell erőltetni magukat, és látniuk kell a hozzájuk a legtöbb tulajdonságukban hasonlító LMBT embertársukat, aki ugyanúgy megváltásra szorul. Ez a másik: egész pontosan miért várják keresztények világi, meg nem tért melegektől, hogy úgy viselkedjenek, mintha újjászületett keresztények lennének?! Világiasnak nevezni a világot nem egy nagy zsenialitás. Az, ami. A Jézus vérén megváltott hívőnek van arra esélye, és morális alapja, továbbmegyek: kötelezettsége, hogy valami jobbat mutasson. De nem mutat, pedig nekik lenne erre tulajdonképpen erkölcsi felelősségük. Ugyanis még ha az is lenne a melegfelvonulás, aminek legvadabb lázálmaidban elképzeled, guess what, Jézus akkor is ott lenne. Mert ott volt kétezer éve is, ahova te be nem tennéd a lábad, ember lett, közénk jött és meghalt miattunk és értünk.

Így érkezem el a ahhoz is, hogy drukkolok és remélem, hogy a Keresztények a melegekért mozgalom is mindig ügyel majd arra, hogy ne adjon magas labdát a kritikus szemlélőnek: ne az derüljön ki róluk, hogy azért állnak ki a melegek mellett, mert az élet más területein sem vetik alá magukat Isten, vagy az Ige, és a gyülekezetük tekintélyének, így könnyen beleférnek a buzik is. Attól lesz pontosan erős és jel értékű ez a párbeszéd, ha a tekintély alá vetett emberek tudnak találkozni, és konstruktívan, az újszövetség talaján állva, a kegyelemben Isten által átölelve ölelnek át másokat is. Olyanokat, akik nem is annyira mások, mert mind idegenek voltunk, és most, Isten családja vagyunk. Ha van kedved, csatlakozz a párbeszédhez, éljünk méltón Krisztushoz!

Coming Out Könyv

144d65b0-c7df-4d89-b3d1-3da725c9d5c6

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmailby feather

Vélemény, hozzászólás?