hillsong budapest címkével jelölt bejegyzések

Zürichbe költöztem

..és ez nagyon jó nekem.

Három hete költöztem ide, kaptam egy állást. Elérhető vagyok továbbra is virtuálisan. Hát, minden jót mindenkinek!

20150730_204818

 

Az Isten együtt örül velem c. dokumentumfilm hamarosan debütál, részletek a Fb oldalán

angol felirat

12 pont alapvetés keresztényeknek melegtémában

Most, hogy közeledik a Pride és találkoznak keresztények az LMBT témával, szeretném a kölcsönös párbeszédet megalapozni néhány gondolattal.

1. Azt sejtem, ha igazán őszinte vagy, keresztényként nem azért ellenzed a homoszexualitást, mert te azt olvasod ki a Bibliából, hanem mert zsigeri undort érzel a homo-szex gondolatától, annak is a férfi változatától. A “leszbizés” már egész más megítélés alá esik nálad, megint csak, zsigeri alapon. Jogod van azt érezni, amit érzel, de legyél fair, és tegyél különbséget: neked nem elvont teológiai aggályaid vannak a témával, hanem zsigeriek. Ott is keresd hát ennek a kérdésnek a feloldását!

2. Te heteroszexuálisként nem azért vonzódsz az ellenkező nemhez, mert ezt olvastad ki a Bibliából, hogy Isten Évát teremtette Ádámnak, akkor neked is ez a dolgod. Azért vonzódsz az ellenkező nemhez, mert az ellenkező nemhez vonzódsz. Pont. Nem kellett hozzá  igazolást keresned a Bibliából. Nem érdem, és nem szégyen. Állapot.

3. Én melegként sosem választottam a melegségemet, se nem döntöttem úgy, hogy “Isten ellen így fogok lázadni”.  Nem érdem és nem szégyen. Állapot.

4. Te sem választottad a heteroszexualitásodat, így lettél összerakva, semmit nem tettél érte, és senki nem kéri tőled, hogy tegyél ellene.

5. Ha neked azt mondanák, a (hetero)szexuális orientációd még nem bűn, de azt megélni (értsd: szerelmesnek lenni egy ellenkező neműbe, majd vele családot alapítani) már az, akkor mit szólnál?

6.  Ha te megpusztulnál a gondolattól, hogy ha eltiltanának a saját család, esküvő,  intimitás, meghitt otthon gondolatának is a jogától, és azt kínálnák neked, hogy szingliként élj életed végéig, és a gyülekezet legyen a családod, mit csinálnál?

7. Heteroszexuális keresztényként az a furcsa véletlen helyzet állt elő, hogy nulla, zéró, niente kísértést érzel a homoszexuális “tett elkövetésére”. Milyen bátor dolog is tőled, hogy semmihez nem ragaszkodsz ilyen következetesen a Biblia szövegéből, mint ehhez a vélelmezett tiltáshoz…

8. Ha ellenzed a melegházasságot, akkor neked nem ajánlom, hogy megházasodj egy  veled azonos neművel. Nem lennétek hosszútávon boldogok, szerintem ne tedd!

9. Ha a “keresztény hagyomány” nevében van bajod a melegek egyenlő jogainak elismertetésével, akkor mit gondolsz a rabszolgatartásról, a többnejűségről, a halálbüntetésről, faji alapon történő szegregációról, a nők fejének kendővel való elfedéséről, és még sorolhatnám? Ezeknek is hosszú évszázados biblikus hagyománya volt.

10. Ha attól félsz, hogy Isten neve megszégyenül azzal, ha te befogadod az LMBT testvéreidet, emberi méltóságukért kiállsz, akkor szeretném, ha tudnád, hogy ezzel már elkéstél, mert már megszégyenült, amikor Isten nevében gyűlölködtél mindenki szeme láttára.

11. Szeretném ha tudnád, hogy ha úgy érzed, a keresztény gyülekezetedben megszégyenítenének, elutasítanának téged, ha kiderülne rólad, hogy úgy viselkedtél egy meleg emberrel, meleg párral, ahogyan bárki mással is viselkednél: szeretettel, tisztelettel, akkor abban a gyülekezetben baj van. Nem kicsi.

12. Ha keresztényként azt hajtogatod a meleg-téma kapcsán, hogy Isten nem csak szeretet, hanem szent és igazságos is, akkor javaslom, kerülj tisztába azzal, hogy Isten szentsége és igazságossága Krisztus váltsághalálában teljesedett be, nem pedig a te igyekezetedben, hogy farizeusabb legyél a farizeusnál a melegek felé. Mi lenne, ha Istenre bíznád ezt a kérdést, és megmaradnál te is annak, aki vagy: Jézus vérén megváltott bűnös, Aki mégis szentnek hív téged és engem?

Sőt, csatlakozz a Keresztények a Melegekért csoporthoz!

ugróiskola

 

A Coming Out Könyv megvásárolható magyarul, angolul!

 

Ezer (de legalábbis 15) éves teológiai tanulmányom

Szüleimnél voltam, és kincsekre leltem a fiókomban. Anno 2000-ben, tizenkilenc(!) évesen írtam ezt a tanulmányt, a kis lobogó karizmatikus tanítói-prófétai szívemből ez szakadt ki. Annyira megörültem ma neki, hogy maradt egy nyomtatott példány… Akkoriban ezt lefénymásoltam, és az általam nagyra becsült személyeknek adtam belőle egy-egy példányt a gyülekezetben. Érdekes, hogy ez a téma azóta is elég központi helyet kap a szívemben…. Akad benne egy-két képzavar, meg egyéb aranyos nyersesség, dehát, olyan, amilyen. Isten atyai szívéről.

Azt hiszem, a legerősebb üzenete ennek az, hogy már 19 évesen ilyen dolgok foglalkoztattak, mint ahogyan tizennégyésfélévesen is, amikor bemerítkeztem, vagy hat-hét évesen, amikor megkérdeztem Anyut, hogy Isten ma is úgy beszél-e hozzánk, mint az ószövetségben olvashatjuk, hogy hallható hangon szólt hozzájuk…

2015-06-21 14.56.414

2015-06-21 14.56.32

 

2015-06-21 14.56.22

 

2015-06-21 14.56.13

2015-06-21 14.56.02

2015-06-21 14.55.52

2015-06-21 14.55.42

 

kb 19 évesen

Így néz ki az elfogadás, amit a bőrömön tapasztaltam

Mint ahogyan arról többször és szívesen beszámoltam, a Hillsong (www.budapestconnect.hu ) Gyülekezetbe járok lassan egy éve Budapesten. Szeretnék megosztani abból egy lenyomatot, hogy hogyan is kapok én ott elfogadást, Marciként, önmagamért, és felvállalt melegként.

Az egyik vezető srác hamarosan nősülni fog, és a kezdetektől ő az, akitől a legtöbb szeretetteli impulzust kapom a gyülekezetben, sokféle módon fejezi ki, hogy bír, hogy oké vagyok, hogy szakmailag tisztel, hogy emberként kedvel, Krisztusban testvérének tart, és szívesen van a társaságomban. Egyik nap elhívott, hogy segítsek neki a hónapok óta tartó lakásfelújításban. Örömmel mondtam igent. Van mindig valami mélyen összekötő kapcsolódás, amikor srácok, férfiak együtt dolgoznak, fizikai munkát végeznek. Ezt a megfigyelést már sok éve megtettem, és most is megéltem ugyanazt a jóféle összetartozás-élményt, ahogy kifestettük az ablakokat, létrára másztunk, pacsmagultuk össze a ruhánkat, izzadtunk a melegben. Kb 4-5 órát dolgoztunk így, és beszélgettünk. Beszélgettünk a gyüliről, a közelgő esküvőjéről, a melegségemről, a könyvről, elfogadásról, validálásról, egy keresztény meleg ismerőséről, aki nem tudja elfogadni magát, hogy mit szeretünk és mit szégyellünk az egyházban. Együtt voltunk, két srác, az egyik heteró, a másik homo, és mindketten keresztények, akik éppen ablakot festenek.

Egy adott ponton bedobta, hogy szeretne meghívni a legénybúcsújára. Megérintett. Abból tudod, hogy “megérkeztél” egy gyülekezetbe, nem csak meleg keresztényként, de úgy egyáltalán, ha egy srác meghív a legénybúcsújára…  Ennél bizalmibb körbe nemigen lehet kerülni. Ez volt tegnap. Vagy tizenöt srác jött össze egy céllal, hogy megünnepeljük barátunkat, és elbúcsúztassuk olyan igazi pasis módon a legény-életfázisától, és hogy kifejezzük, hogy szeretjük. Én voltam az egy szem meleg, és ha jól érzékeltem, mindenki keresztény volt, nagy többségében a gyüli srácai. Söröztünk, és ahogy oldódott a hangulat, húztuk, kedvesen szivattuk a kis vőlegényt, csipkedtük, “biztosítottuk a figyelmünkről”, csak hogy érezze a törődést. Az éjszakában a négyeshatoson olyan röhögőgörcs tört például az egész társaságra, hogy a körülöttünk állók filmezték! 🙂 És ahogy az lenni szokott csupa fiútársaságban, előkerültek a buziviccek is, obligát jelleggel. És én vettem a lapot, és röhögtem, és adtam alájuk a lovat, és ők is vették, és egyszerűen nem volt különbség, felszabadultan mindenkinek kijutott a kedves buzizós húzásból és én sem voltam kivétel. Nem finomkodtak velem sem, és engem sem kellett félteni. Pedig én ténylegesen a buzi vagyok köztük, aki ebből nem is csinál titkot, akiről ezt tudják. Egy voltam közülük, mi voltunk, egy csapat srác, akik jól érzik magukat a pesti éjszakában. Hajnalban még megnéztünk egy filmet, majd álmosan hazabattyogtunk. Amikor elváltak útjaink a Blahánál, megöleltem a kis vőlegény barátomat, és csak hálával telve örült a szívem. Örültem neki és örültem magamnak, magunknak, ennek az élménynek.

Azt hiszem az életnek eme egyáltalán nem lekicsinylendő, de tulajdonképpen nem is nagyon rendkívüli eseményeire, befogadásra, odatartozásra szomjazom meleg hívőként egy keresztény gyülekezetben. Hogy csak lehessek, lehessek az, aki vagyok, és megkaphassam azt a szeretetet és tiszteletet, befogadást, amit más is megkaphat. Hogy a melegségem ténye pont annyira fontos csak, amennyire másnak a heteroszexualitása, semmivel sem jobban, vagy kevésbé! Mert mindenki erre szomjazik. Nem érzi annyira a fájó hiányát az, aki megkapja, akitől sose vonták meg, de attól még mind intenzíven erre vágyunk: barátságra, megosztásra, kapcsolódásra és közösségi élményekre. A vőlegény heteroszexualitásának a következménye volt ugyanis, amit aznap este ünnepeltünk, hogy elvesz hamarosan egy fantasztikus lányt. És ez minden, csak nem magánügy! Méltó az ünneplésre. Méltó arra, hogy “a háztetőkről kiáltsuk, megtalálta a szerelmet!” és tanúi legyünk ennek a boldogságnak, ami egy kicsit a mi boldogságunk is, ránk is átsugárzik.

Egy lépéssel közelebb kerültem tegnap ahhoz a reményhez, hogy egy nap nekem is lesz egy legénybúcsúm, ahol hideg- és meleg barátaim együtt fognak velem örülni annak, hogy Isten színe előtt egy életre elköteleződöm a szerelmemmel, aki egy csodálatos srác lesz. Azon vagyok, hogy kimunkáljam, hogy legyen út, amin járhatok, ami elvezet idáig. Ez az út pedig tartalmazza a szeretteim befogadását. Ezt az utat együtt tapossuk ki, adjuk egymásnak. Nem áll szándékomban tudniillik egyedül élni az életet. Ez alatt most nem a leendő páromat értem elsősorban, hanem a barátságokat, kapcsolódásokat, családot, rokonokat, ismerősöket. Az út maga az, hogy támogatást kapok, drukkolnak nekem, imádkoznak értem, ahogyan hívők egyébként is egymásért imádkozunk, hogy Isten adjon kinek kinek hozzáillő segítőtársat. A gyülekezet ettől gyülekezet, hogy összegyűlünk, valódi közösségben vagyunk, egymás testvérei Krisztusban. Ha ablakot kell festeni, akkor ablakot festünk, ha ünnepelni “kell”, akkor ünneplünk, de még hogy!

Visszhangoztak a szívemben Jézus szavai: “Az Isten országa köztetek van.” (Lukács evangéliuma 17:21.).

—–  * * *  —–

Ha heteró keresztény vagy, gyere, csatlakozz a “Keresztények a melegekért” kezdeményezésünkhöz!

community_two

 

5 másodperces tanítás

156395522.2qWsq4wy

Elreflektálgattam egy mai pár másodperces epizódon, ami történt és egészen gazdag tanulások jöttek ki belőle. Íme az epizód: szemerkélő eső ellenére kimentem Madárral futni, mert mindkettőnknek volt kedve. És ahogy haladok a Victor Hugo utcán, Madárt pórázon vezetve, elhagyva a közeli kis játszóteret és parkot, ahogy haladunk, épp előttünk egy arasznyira a földtől repült át a kocsi alól a járdán keresztül a falnak ütközve egy fészkét láthatóan frissen elhagyott széncinege fióka. Egykedvűen landolt a kis fenekén a fal mellett és nézett rám. Azonnal megálltam, ahogy észleltem őt, és közben azonnal ki is hallottam az utcazajból a hangosan nyitnikékező felnőtt cinegét. És ahogy szemléltem a fiókát, gyakorlatilag azonnal leszűrtem magamban a következtetést, hogy ő egy egészséges, fiatal fióka, faroktollai is félig kinőttek már, és hát, ez a május, teljesen jellemző jelenség, hogy ilyenkor hagyják el az énekesmadárfiókák a fészkeiket. A szülők közben hangosan, egyértelműen csipogtak a közelben, noha nem láttam őket, de nem is kerestem őket a tekintetemmel.

Tulajdonképpen aggódhattam is volna ezért a fiókáért. Ja, és szinte biztos, hogy el tudtam volna kapni. Az imént koppant a falnak, ha nem is erősen, hiszen a földről startolt és kb egy métert repkedhetett a járda egyik végétől a másikig, a falig. Az a koppanás (amit láttam), maximum a kis kedvét ronthatta el, de ahogy így szemléltem, arra jutottam, hogy ez a fióka tök okés, és rendben is lesz az én közbeavatkozásom nélkül. Eszembe jutott ugyanis, hogy megfogjam és legalább az utca másik oldalára vigyem, a parkba, ahonnan valószínűleg egyébként érkezhetett és ahonnan a szülők hangját is hallottam. Éppenséggel nem veszélytelen az a hely, ahol éppen volt. egy nyílt járdán a falnál, szolídan szemerkélő esőben, a belvárosnak egy valamelyest zöld részén. De nem. Néhány másodpercig tartott ez az epizód, talán 4-5 másodpercig, és mentem is tovább ebemmel, otthagyva őt, ahol volt. Most estére ért meg bennem, hogy ez mennyire rólam szól, ez az észlelésem. Hogy én vagyok az a fióka. És én vagyok az is, aki most viszonyulok magamhoz ebben a képben. Hogy az elmúlt hónapokban bizony éltem meg ilyen nekirugaszkodás utáni koppanásokat, ahogy készültem egy új világot meghódítani, nem is egyet. A fal adta a másikat, és bizony ültem a kis seggemen. Sajnálgattam magam, összehoztam egy kis megfázást, és attól még szarabbul éreztem magam, de aztán meggyógyultam és újra kerek volt a világ. ott ülök talán még mindig a falnál, de nem kérdés, hogy ha akarok, “el tudok repülni”. Nincs más bajom, mint hogy kicsit elvette a kedvem az a néhány kudarc, de most már újra jól vagyok. és tudom, hogy képes és alkalmas vagyok. Az a pillanat, amikor ott a Victor Hugo utcában elfordultam a kis cinege barátomtól, hogy folytassam utamat, pontosan az alatt a néhány másodperctöredék alatt zajlott le a legfontosabb, amire érdemes most a figyelmem irányítanom: hogy nem volt kétségem affelől, hogy a kis fióka rendben lesz. eső ide, koppanás oda, rendben lesz! Nem kell őt megmentenem, se kisegítenem, nincs szüksége rám. És tőlem ez nagy szó, hisz tinédzserkoromban ornitológus akartam lenni, és a mai napig imádom a madarakat. hogy van bizalmam az ő képességében, hogy visszarepül a parkba, megtalálják a szülei, akik igazából sosem vesztették el, hisz ott voltak végig.

Ez alapvetően rólam szól ebben a parabolában, és olyan jó átölelni ezt a tudást, mert ezt hívják önbizalomnak. Akkor tudni, hogy rendben leszek, amikor még nem tündököl a siker, hanem épp az orientációmat keresem egy koppanás után fenekemen csücsülve. Itt történik a tanulás. Itt mutatkozik meg a tartalék. és azt hiszem a spirituális szinteket kapargatja ez a “szülők hívó csiripelése” a képemben, hogy tudom és érzem, Isten sosem tévesztett szem elől és végig itt van velem. Mélyen megnyugatató érzés most tudnom, hogy tudom, hogy rendben leszek. 

A szenvedés teológiája, hatása az LMBT elfogadásra II/1.

Érik egy ideje bennem ez a gondolat. Azt látom, hogy az LMBT-k gyülekezeteinkbe való befogadása, illetve a róluk való keresztény gondolkodás egyre inkább szélesebb gondolati kontextust kíván, másról -is- van szó, nem csak a “meleg ügyről”, hanem a teljes spektrumú élet-környezetről, amibe befogadást kér az LMBT, amiben létezni kíván. Tudniillik narratívát keres magának a heteró keresztény, amikor beengedi az elméjébe a gondolatot, hogy hogyan is tudja a ezt a számára új paradigmát működtetni, hogy itt van valaki, aki láthatóan keresztény, és láthatóan meleg. Értsd: eddig egyféleképpen vélekedett a melegekről, és most itt van egy húsvér ember, és miatta, érte valami másra van szükség, már nem működik az, ahogyan eddig gondolkoztam a kérdésről. A kérdés végsősoron, hogy mi az a legközelebbi hasonlat, amit talál magának az egyszeri heteró hívő, amikor LMBT-kre gondol. “ez a helyzet olyan, mint…”, “ezek az emberek olyanok, mint  … amivel már találkoztam és kezdtem valamit a helyzettel, most is ezt fogom lépni, mert ez tűnik a legközelebbi, leginkább hasonlító, már működő megoldási útnak, aztán meglátjuk, mit lép”. Így tanulunk végsősoron, így konstruáljuk világunkat, gyerekkortól kezdve. Ezért különösen fontos a közelség, a megismerés, és ebben bizony az LMBT-knél látom a kezdőlépés megtételének szükségességét: a dialógus apropója tudniillik az, hogy vagyunk, létezünk, mi melegek, leszbikusok, biszexuálisok, transzneműek. De milyenek is vagyunk? Nekünk kell bemutatnunk magunkat, mert ha nem mi tesszük, megteszi helyettünk, a nevünkben más.

865546_orig

Amiről ténylegesen írni akartam, az az, hogy hogyan jön be a képbe az emberi szenvedésről alkotott képünk, teológiánk, amikor az LMBT-k befogadásáról szóló, éppen születő narratíva gellert kap, félrecsúszik. Ez az én értékítéletem nyilván, amikor ezt mondom, hogy ez ilyenkor félrecsúszás. Mi történik ugyanis? Akár heterók, akár LMBT hívők (side B) finomabban szólva: kínálhatják ezt az utat, erősebben szólva: kényszerítik az LMBT-t – adott esetben magukat -, hogy a nemi identitásával, szexuális orientációjával, most hogy elmondta, gyakorlatilag ne csináljon semmit: ne akarjon magának párt, családot, maradjon élete végéig egyedülálló, ne élje meg a szexualitást. Több okból el lehet érkezni ehhez a következtetéshez, és nem állítom, hogy nincsen konstruktív, egészséges módja annak, ahogyan elérkezik valaki ehhez a meglátáshoz, de az a sanda gyanúm, hogy van itt egy szempont, ami mélyebb vizsgálatot érdemel.  Ha tudniillik úgy érkezik el valaki ehhez a következtetéshez, ha a nem-heteroszexuális orientációt, vagy nem-cisz (hanem transz) nemi identitást “rendetlennek” nem validálhatónak ítéli, de belátja, hogy ez nem megváltoztatható, és nem is vádolja ezzel a döntéssel az érintett hívőt, de attól a döntéstől szigorúan eltanácsolja, hogy ő megengedhesse magának, hogy vágyát beteljesítse, bármilyen módon, és akkor szembe találkozik azzal, hogy ez vélhetően beteljesületlenséget jelent, és nem kis mértékű szenvedést az LMBT-nek. Itt jön be tehát a kérdés, hogy mi a teológiánk a szenvedésről. Mit gondolunk arról, hogy mi a dolgunk a szenvedéssel. Ha úgy keretezi valaki ezt a kérdést (azt a narratívát konstruálja), hogy “e világon nyomorúságunk van, mindenkinek van keresztje, amit hordoznia kell, a szenvedés e világon elkerülhetetlen, de majd Isten a mennyben megjutalmaz, ajánld fel Istennek a szenvedéseid!”

Pontosan nem tudja, hogy mi ez az LMBT téma, de az a biztos, ha nincs vele dolgunk. Ha úgy csinálunk, mintha nem létezne, a legközelebbi ilyen megoldási út pedig: ne élje meg, ne látszódjon, ne legyen vele dolgunk! Legyen továbbra is aranyos magánember, munkavállaló a munkahelyén, gyülekezeti tag a gyülekezetben, vásárló a boltban, adófizetője az államnak, kutyájának kutyatartója, egyszóval, legyen minden tekintetben elfogadható, rendes polgár, csak ne akarjon társának társa lenni, férjének férje lenni, feleségének felesége lenni, gyermekének apja, anyja lenni, unokájának nagyszülője lenni, szerelmének szerelme lenni. Az ne akarjon lenni! Máris látjuk, ez nem a homo-szexről szól, nem arról szól, amit minden ember a hálószoba intimitásában tesz, ez a szociális értelemben megélt emberi megtapasztalásról szól, ami nyilván következik a homoszexualitásból, mint ahogy a hetero-szexnek, heteroszexualitásnak is következménye, látható jele van a társadalomban, senki nem a “négyfalközött” éli az életét, aki tartozik valakihez, az a négy falon túl is hozzá tartozik.

Amikor Isten megteremtette a világot, mindenre azt mondta, hogy “jó”, vagy “igen jó”. Amikor megteremtette az embert, Ádámot, először olvassuk a termetéstörténetben, hogy Isten valamire azt mondta, hogy nem jó. Először olvassuk azt, a bűneset bekövetkezte előtt(!), hogy az Isten tökéltes keze alkotására “hátradőlve ránéz”, és azt mondja, valami nem nem stimmel, valami nem jó. Nevezetesen “nem jó az embernek egyedül lenni”. Ez az első alkalom, hogy Isten maga nyilatkozik úgy, és ezt azóta is minden ember érzi a lelkében, fájdalmasan egyetértve – én biztosan -, hogy nem jó az embernek egyedül lenni. Heteró keresztények mégis azt mondják, hogy az LMBT, az élje le az életét egyedül. Ne akarjon társat,  ne akarjon megélni szerelmet, társhoz tartozás intimitását, családot, ahol szeretetben megöregedhet. Akibe egy csepp empátia szorult, az átérezheti, hogy micsoda szenvedésre kap valaki “meghívást”, aki ezt a gondolatot egy percig is komolyan gondolja. Búcsúzz el annak a reményétől is, hogy valaha lehet valakid, akit a tiédnek nevezhetsz, és aki az övének nevezhet téged. Neked nem jár “segítőtárs, hozzádillő”. Halljuk máris ebben a “hozzádillőben” a keserédes iróniát? Nagyon is van ugyanis a melegeknek hozzájuk illő segítőtárs: egy másik meleg… És bármilyen hihetetlen, ez történik is, ez van, ez tény a világban, egymásra találnak melegek. Mégis, egyesek úgy döntenek, hogy ezt nem validálják. Ez nem illik bele az ő narratívájukba. Szeretném ezen a ponton iderakni azt is, hogy pontosan a teremtéstörténetben Ádám nem arra csodálkozik rá Évában, hogy mennyire csodálatosan más, mint ő – amivel érvelni szoktak – hanem pont, hogy mennyire hozzá hasonló: “ez már csontomból való csont, testemből való test” – mondja. Homofóbok ilyenkor szeretik a kretén “egysorosukat” bedobni, hogy Isten Ádám és Évát, és nem Ádám és Bélát teremtett. Nos, én azt olvasom ki a teremtéstörténetből, hogy Ádám megörül a hozzá hasonló társnak, akit Istentől kap ajándékba, mert Isten szerint sem jó neki egyedül lennie.

A következő posztban bontom ki, hogy mi is a következménye a torz szenvedés-teológiának.

 

 

Szexuál-etika teológia-professzor erős előadása, magyarul tolmácsolva

Már az első 60 másodperc is erős, és a többi is nagyon jó:  “én vagyok azon keresztény vallási vezetők egyike, akik létrehoztuk azt a vallásos világot, amiben szülők, mint Rob és Linda, reagálnak arra a hírre, amikor fiúk előbújik nekik; és kudarcot vallottunk.”

“Hogy jutottunk odáig, hogy egy hívő ember azt gondolja, hogy a Krisztusban való hitének a leghűségesebb megnyilatkozása az, ha kitagadja a meleg gyermekét, és a saját halálos ágyán, az őt meglátogató fiáról a kórházi nővérnek azt mondja, hogy sosem volt ilyen nevű fiam?”

 

több videó, itt, 2015.02.21-i eseményeknél kell keresni. Illetve, része a Reformation Projectnek. Gushee említett könyve a Changing our mind, megrendelhető.

Amúgy erről blogolt már a magyar lelkész is: https://revalve.wordpress.com/2015/01/31/vegso-vizvalaszto/

magyarul, AMR fájlok

https://www.dropbox.com/sh/70kfbcs8e99c64o/AABLINm5F107W2HUl4cABoBCa?dl=0

vagy itt, hallgatható, letölthető mp3

http://yourlisten.com/marcellkincses_tw/hang021day1

http://yourlisten.com/marcellkincses_tw/david-gushee-2-2

http://yourlisten.com/marcellkincses_tw/david-gushee-33

Oszd meg!

..uh, elkezdtem ezt is nézni, nagyon jó 🙂 ötödik generációs pünkösdi lelkipásztor, Nashville-ből, a Bibliaöv közepéből, frissen bejelentette, hogy a gyülekezete megváltoztatja az álláspontját, és ezután befogadja LMBT testvéreit:

Stan Mitchell levezeti, hogy már az Apcselben is végig volt arra precedens, tanulási folyamat, hogy a Szentlélek hogyan ad friss szemeket, amivel a bibliai szakaszokat olvassuk. “how often do we say, “the Bible says…” the Bible never says, the Bible reads”.
 “a korai egyház, kizárólag zsidó keresztények, ugye, meg voltak győződve, hogy az emberek 99.8%-a nem kap üdvösséget, ti. pogányok…. méghozzá azért, akinek születtek…” döbbenetes párhuzamot von az LMBT-kel. Pétert végigvezeti az Úr a neki adott látomása kapcsán, hogy “ne mondd utálatosságnak és tisztátalannak, amit én megtisztítottam”- később meg, amikor nagy nehezen felismerik, hogy nem kívülállók, hanem testvérek, befogadhatók, DE akkor kelljen testileg zsidóvá válniuk, sabbat, körülmetélés stb…. megintcsak, nem kell. maradhatnak azok, aminek születtek…

marcell.kincses@gmail.com

www.undergroundbolt.hu/coming-out-konyv 

 

“Jézus mondott olyat, hogy nem járhatok nem-hívővel?”

Nem, nem mondott. És egészen más okból nem, mint ahogy elsőre gondolod, vagy amiért az általam egyébként kedvelt John Shore gondolja, illetve maga megválaszolja ezt az olvasói kérdést, nem is érintve ezt az aspektust.

Szerény meglátásom szerint Jézus azért nem beszélt erről, mert – és itt rögtön átteszem a kérdésben megfogalmazott fókuszt – a “járás”, az egy 20. századi találmány. Jézus azért nem beszélt “együttjárásról”, mert nem létezett ez a gondolat, de még annak a csírája sem,  nem létezett a társadalmi kontextus, paradigma kétezer évvel ezelőtt, hogy két fiatal, elkötelezettség nélkül, szüleik engedélyének kérése nélkül, romantikus jellegű (amely kifejezés, ti. “romantikus”, megint csak újkeletű, kellett hozzá a francia felvilágosodás) kapcsolatot ápoljanak egymással. Vagy, ahogy a volt közösségembéli egy karakteres evangélista megfogalmazná: “összefeküdjenek, mint az ipari tészta”. A “járás”, ahogyan ma egy átlagos, tizen-, húszonéves fiatal megfogalmazza, nem hordozza magában azt az egyértelmű elköteleződést, hogy házasság céljából ismerkedjen két fiatal. És még sok mindent nem.

Jézus korabeli társadalomban a lányokat kb. 14 évesen, szigorúan szűzen férjhez adták, a vőlegény családja természetben fizetett nem kis összeget a menyasszony családjának, a menyasszony hozományt hozott a házasságba, Izrael népén kívüli partner természetesen szóba sem kerülhetett (kövezés); a fiúk is csak 1-2 évvel voltak idősebbek, és nem kell nagyon messze menni korban, vagy kultúrálisan, hogy hasonló társadalmi keretezésről halljunk, 2-3 generációval ezelőttig ez végig így ment. Nagyszüleink tudnak még erről mesélni. Én most 34 éves vagyok, abban a korban élve már simán nagypapa lehetnék. Ehelyett szingli vagyok, egy belvárosi kis lakással. Nekünk már 2015-ben ez szinte befogadhatatlan gondolat, de a világ így ment nagyon sokáig. Legalábbis a zsidó-keresztény kultúrkörben biztos, és persze itt is muszáj reflektálni, hogy miért is tekintem a zsidó-keresztény kultúrkört a világ közepének, hisz azon kívül is volt, van élet…

A Biblia, ószövetség is, újszövetség is bőven szolgál példákkal, hogy hogyan házasodtak akkoriban. Sok mindent megtudhatunk az akkori társadalomról. Hogy másra ne gondoljunk, konkrétan Jézus fogantatása mekkora botrány volt, hogy József elbocsáthatta  volna jegyesét, Máriát, hisz nem tőle volt a gyerek, és ez óriási szégyen volt a társadalomban. Szó nem volt tehát járásról! Sőt, meghozták messziföldről a menyasszonyt, először látták egymást, és kész, esküvő következett, nem volt több kérdés.

Van-e Jézusnak, a Szentléleknek véleménye, mondanivalója ma nekünk, a 21.században, párkapcsolataink megélési módjáról? Természetesen van. De hiszem, hogy ez személyre szabott, kultúrkörre szabott, és akármi is az, biztosak lehetünk benne, hogy életet, kegyelmet közvetít. Ha ma járna köztünk Jézus, valószínűleg beszélne a digitális média személyes kapcsolatainkat elidegenítő veszélyeiről, ha a Hegyi Beszédet ma tartaná. De miért beszélt volna kétezer évvel ezelőtt iphone-ról?

Talán kortársaim, a harmincas korosztály, velem együtt fel tudják idézni, ahogy az angolból a “szingli” szó, és jelenség megjelent a magyar nyelvben, és meghonosodott. Tudok angolul, ismertem a szót előtte is, és egyszercsak megjelent magyarul. Nem volt, és egyszercsak lett. Előtte vénkisasszonyokról és agglegényekről beszéltünk és valami lényegileg mást közvetítettek ezek a szavak. Korábban egyedül maradni egyet jelentett a gazdasági csőddel. Nagycsaládot kellett alapítani, ha fenn akartál maradni, akár férfiként, akár nőként a kapcsolatban. Ma nem gazdasági szükségszerűség a házasság. Egész más dinamikákat is szül ez a kapcsolatokra nézve. Ebben élünk, ez a korunk valósága. Ha éhesek vagyunk, lemegyünk a sarki boltba, és megvesszük a kenyeret, vagy még jobb: mobil applikációnkon keresztül megrendeljük, és bankkártyával, vagy bitcoinnal fizetünk, és nem kell előbb felszántani a földünket, hogy fél év múlva learatott búzából kenyeret süssünk, ugye.

Ezt a gondolatot igazából azért hoztam ide, mert ugyanilyen természetességgel kellene felülvizsgálni azt, ahogyan elérkezünk ahhoz a társadalmi valósághoz, amiben Jézus beszélt, vagy nem beszélt homoszexualitásról (ti. nem beszélt). Vagy, hogy Pál mit mondott, és mi volt az, amiről ő ott beszélt. Mit láthatott a társadalomban, ha reggel kinyitotta a szemét, és szétnézett? Mert, hogy nem azt, amilyen társadalmi beágyazottsággal jelenik meg ma nekünk ez a kérdés, az biztos. Nagyon ajánlom újra, Siegried Zimmer kortörténeti előadását és bibliamagyarázatár ezzel kapcsolatban.

Templomi prostituált. Idős római gazdag arisztokrata és 16 éves kamasz fiú szexuális “évődése”, játéka. Szabad úr és rabszolgája közötti szexuális viszony. Egy város összes férfija meg akarja erőszakolni a náluk éjszakázó két férfi idegent. Ezek a bibliai példák a homoszexualitás megjelenésére. Értjük mi ma, hogy az mi is volt? Csak sejtésünk lehet. Pál a saját kora jelenségeire reflektál, mert másra nem is tud reflektálni. Elképzelése sincs arról, hogy valakinek természetességgel szalad ki kétezer évvel később a kérdés a száján, hogy “Jézus mondott-e olyat, hogy nem járhatok nem-hívővel?”. Hogy mit jelent annak a húszévesnek, amikor azt mondja, hogy “járni”. Kerek szemeket meresztgetne.

Volt viszont egy rakat jelenség Jézus és Pál korában, ami ellen rendszer szinten még csak nem is emeltek szót, nekünk viszont horrorisztikusan hangzik: rabszolgatartás, kövezés általi halálra ítélés, nők szavazati jogának nem léte stb stb. 

A következő posztjaimban is azt hiszem, arról fogok írni, amit Vicky Beeching úgy fogalmazott meg előadásában, hogy “a kultúra megeszi a dogmát reggelire”. Olyan elképesztő vakfoltjaink vannak, amikor kultúrális jelenségekről beszélünk, hogy arra nehezen is találok szavakat. Azt hisszük szentül, hogy a Bibliából merítünk, pedig csak kulturális konvencióknak engedünk, végtelenül szubjektív, kultúrális élettapasztalatunk  szemüvege által nézve a világot. És ezzel sokszor nincs is baj. Csak meg kéne merni látni, hogy erről beszélünk, hogy ez az, ami van. És nem kinyilatkoztatás a mennyből. Jöhetne már a kinyilatkoztatás a mennyből, de azt sejtem, Isten sem akarja, hogy megspóroljuk ezt a munkát. 

imore_antique_steampunk_case_iphone_hero

Cheers, God!

Dadognék még egyet.

én nem tudom, hogy mi ez pontosan, de Isten be-betör a kis lelkembe, és nagyon nagyon jó. ma reggel is “elbotlottam, és beleestem Istenbe” ragadós masszába. isteni szerelem-pudingba, örökkévaló szépségbe.

Olyan elmondhatatlanul gyönyörű Isten…. tocsogok itt, mint egy hülyegyerek, akinek teljesen elmentek otthonról… kicsomagolt az Úr, és csak vagyok Vele. Nézem Őt, és nem tudok betelni, és levegő után kell kapkodnom… Kicsit ijesztő, és nagyon vonzó. Hogy a következő másodpercben mit lép, mit mutat meg, a lelkem melyik zugára világít fényt, és tölti bele a szeretet-pudingját. és nem áll meg, amikor tele van: önti ész nélkül… bőkezűen, pazarlóan, megrészegülésig. együtt berúgok Istennel, és ehhez nem kell alkohol, nem kell drog, csak mi ketten. Ő meg én. Cheers, God!

hullámokban jön. sokszor szelíden, békével, olyan finomsággal, mint a sivatag homokja, mint az elterülő nagy víz. de a legbékésebb folyó is, ha egyszer árad, akkor nincs megállás. visz mindent. Isten visz mindent. és én élvezem, hagyom, sőt, kérem, zörgetek, dörömbölök a menny kapuján, hogy MÉÉÉÉG, ne hagyd abba! Teremtő, alkotó, művész, szenvedélyes, színes Isten, tiéd vagyok! és nem hagyja abba. szépség árad, élet zubog, és én tocsogok.

gyerekként mindig érthetetlen volt számomra, hogy ha ugyanaz az Isten teremtette a világmindenséget, a természetet, állatokat, növényeket, amelyek annyira zabolázatlanok, őrjítően gyönyörűek, élettel, szenvedéllyel teliek, zabolázatlanok, mint akiről beszélnek az unalmas istentiszteleten, ahol csendben kell lenni, nem szabad nagyon haragudni, nem szabad nagyon nevetni, nem szabad nagyon élni, nem szabad nagyon lenni. Unalmas, és ijedt emberek mormolnak középszerű imákat, amiről ők maguk sem hiszik el, hogy a plafonnál tovább elér. gyerekként ez teljesen érthetetlen volt a számomra. Ez a két Isten valahogy nem hasonlít egymásra. Ha Isten tényleg van, akkor ennek kellene lennie az esti hírekben, breaking news, mindennek Róla kellene  szólnia!

Ez, amit most átélek, amilyennek most mutatja magát nekem Isten, na Róla már elhiszem, hogy Ő teremtette az oroszlánt, a bálnákat, vízeséseket, áradó folyókat, vulkánt, paradicsommadarat, makákót, sürgő-forgó hangyákat, a hattyút, a Napot, csillagokat. Sőt, olyan tipikusan az “Isten-stílusú” minden, ami ÉL, és nem kér elnézést azért, hogy él.  Felismered egy Picassoról, hogy Picasso, mert tipikus. ilyeneket szokott csinálni. láttál már tőle alkotásokat, jellegzetes. Felismered Isten keze munkáját, ha az ÉL, ha az eleven tűz, szenvedélyes szépség, és mindent betöltő szeretet.

Isten képmása vagy! Az Ő képére és hasonlatosságára teremtve. Te, ott ott, te! Lényed lényege, szellemed az Ő Szelleméből, szíved az Ő szívéből van. Ami benned szép, az Őt dícséri, teleszórt kincsekkel. amikor megtelik a tüdőd levegővel, azért van, hogy Őt dícsérje. Plugolj Rá! csatlakozz Rá! Ő így találta ki, így működünk jól.  ha ez nincs jelen most az életedben, ne elégedj meg kevesebbel! kérlek ne elégedj meg kevesebbel! Tinédzser korom egyik meghatározó könyvének címe: “Az embernek Istenre van szüksége ahhoz, hogy ember legyen.” (Man braucht Gott, um Mensch zu sein). Kérd Jézust, hogy mutassa meg neked az Atyát. kérd az Atyát, hogy mutassa meg neked Jézust. kérd Jézust, hogy szüljön újjá, add neki oda magad most. Úgy értem, most! Jó partit kívánok! 🙂

Cheers, God!

(és gyere el egy faszagányos istentiszteletre, a Hillsong gyülibe, Zrínyi utca 5. vasárnap 16:00-18:00! Duna palota)