hit és homoszexualitás címkével jelölt bejegyzések

LMBT történeti hónap februárban

Abból is ajánlok 3 programot:

Feb 9. Istennek adott idő – a jelen pillanat megélése, Mozaik meleg keresztény közösség alkalma

https://www.facebook.com/events/556862377804994/

 

Feb 13.  Melegellenes-e Isten? Dafydd Job lelkész előadása

https://www.facebook.com/events/965011310251032/

Metszetek: kereszténység és meleg identitás Metszetek: kereszténység és meleg identitás, Feb 22

https://www.facebook.com/events/1543657809285069/

a többi program itt az események alatt:

https://www.facebook.com/lmbttortenetihonap/events

5 másodperces tanítás

156395522.2qWsq4wy

Elreflektálgattam egy mai pár másodperces epizódon, ami történt és egészen gazdag tanulások jöttek ki belőle. Íme az epizód: szemerkélő eső ellenére kimentem Madárral futni, mert mindkettőnknek volt kedve. És ahogy haladok a Victor Hugo utcán, Madárt pórázon vezetve, elhagyva a közeli kis játszóteret és parkot, ahogy haladunk, épp előttünk egy arasznyira a földtől repült át a kocsi alól a járdán keresztül a falnak ütközve egy fészkét láthatóan frissen elhagyott széncinege fióka. Egykedvűen landolt a kis fenekén a fal mellett és nézett rám. Azonnal megálltam, ahogy észleltem őt, és közben azonnal ki is hallottam az utcazajból a hangosan nyitnikékező felnőtt cinegét. És ahogy szemléltem a fiókát, gyakorlatilag azonnal leszűrtem magamban a következtetést, hogy ő egy egészséges, fiatal fióka, faroktollai is félig kinőttek már, és hát, ez a május, teljesen jellemző jelenség, hogy ilyenkor hagyják el az énekesmadárfiókák a fészkeiket. A szülők közben hangosan, egyértelműen csipogtak a közelben, noha nem láttam őket, de nem is kerestem őket a tekintetemmel.

Tulajdonképpen aggódhattam is volna ezért a fiókáért. Ja, és szinte biztos, hogy el tudtam volna kapni. Az imént koppant a falnak, ha nem is erősen, hiszen a földről startolt és kb egy métert repkedhetett a járda egyik végétől a másikig, a falig. Az a koppanás (amit láttam), maximum a kis kedvét ronthatta el, de ahogy így szemléltem, arra jutottam, hogy ez a fióka tök okés, és rendben is lesz az én közbeavatkozásom nélkül. Eszembe jutott ugyanis, hogy megfogjam és legalább az utca másik oldalára vigyem, a parkba, ahonnan valószínűleg egyébként érkezhetett és ahonnan a szülők hangját is hallottam. Éppenséggel nem veszélytelen az a hely, ahol éppen volt. egy nyílt járdán a falnál, szolídan szemerkélő esőben, a belvárosnak egy valamelyest zöld részén. De nem. Néhány másodpercig tartott ez az epizód, talán 4-5 másodpercig, és mentem is tovább ebemmel, otthagyva őt, ahol volt. Most estére ért meg bennem, hogy ez mennyire rólam szól, ez az észlelésem. Hogy én vagyok az a fióka. És én vagyok az is, aki most viszonyulok magamhoz ebben a képben. Hogy az elmúlt hónapokban bizony éltem meg ilyen nekirugaszkodás utáni koppanásokat, ahogy készültem egy új világot meghódítani, nem is egyet. A fal adta a másikat, és bizony ültem a kis seggemen. Sajnálgattam magam, összehoztam egy kis megfázást, és attól még szarabbul éreztem magam, de aztán meggyógyultam és újra kerek volt a világ. ott ülök talán még mindig a falnál, de nem kérdés, hogy ha akarok, “el tudok repülni”. Nincs más bajom, mint hogy kicsit elvette a kedvem az a néhány kudarc, de most már újra jól vagyok. és tudom, hogy képes és alkalmas vagyok. Az a pillanat, amikor ott a Victor Hugo utcában elfordultam a kis cinege barátomtól, hogy folytassam utamat, pontosan az alatt a néhány másodperctöredék alatt zajlott le a legfontosabb, amire érdemes most a figyelmem irányítanom: hogy nem volt kétségem affelől, hogy a kis fióka rendben lesz. eső ide, koppanás oda, rendben lesz! Nem kell őt megmentenem, se kisegítenem, nincs szüksége rám. És tőlem ez nagy szó, hisz tinédzserkoromban ornitológus akartam lenni, és a mai napig imádom a madarakat. hogy van bizalmam az ő képességében, hogy visszarepül a parkba, megtalálják a szülei, akik igazából sosem vesztették el, hisz ott voltak végig.

Ez alapvetően rólam szól ebben a parabolában, és olyan jó átölelni ezt a tudást, mert ezt hívják önbizalomnak. Akkor tudni, hogy rendben leszek, amikor még nem tündököl a siker, hanem épp az orientációmat keresem egy koppanás után fenekemen csücsülve. Itt történik a tanulás. Itt mutatkozik meg a tartalék. és azt hiszem a spirituális szinteket kapargatja ez a “szülők hívó csiripelése” a képemben, hogy tudom és érzem, Isten sosem tévesztett szem elől és végig itt van velem. Mélyen megnyugatató érzés most tudnom, hogy tudom, hogy rendben leszek.