homoszexuális címkével jelölt bejegyzések

Keresztények a melegekért a 2017-es Budapest Pride-on

Élőkönyvtárral jelentkezik az idei pride-on a Keresztények a melegekért csoport

https://www.facebook.com/KeresztenyekAMelegekert/

 

Újdonságok

Mozaik közösség nyílt napja https://www.facebook.com/events/590733597787584/

Dr Perintfalvi Rita elindított egy blogot, illetve TV műsora van, ebben a műsorban végigveszi a bibliai igehelyeket, amelyek említést tesznek valamilyen homoszexuális tevékenységgel.

Előadás és beszélgetés

https://www.facebook.com/parbeszedmuhely/?fref=nf

Előadás és beszélgetés jún. 28-án kedden délután a Kalicka bistróban

A Szimpozion Egyesület LMBTQ-Keresztény Párbeszéd Műhely projektje nemrég hat alkalmas beszélgetés-sorozatot indított az LMBTQ hívőkkel kapcsolatos témákról lelkészek, papok, teológusok és hittantanárok, illetve minden érdeklődő számára.

A második alkalom időpontja és helyszíne:
június 28., kedd délután, 15:00-17:30
Kalicka Bistro, Budapest, VII. kerület, Rottenbiller u. 32.

A további 4 alkalomra ősszel, szeptembertől decemberig minden hónap elején kerül majd sor.

Kérjük, részvételi szándékukról jelezzenek vissza e-mailben június 24-én éjfélig az info(kukac)szimpozion(pont)hu címen,

és értesítsenek mindenkit, akit érdekelhet a beszélgetés!

A június 28-i előadás és beszélgetés témája:

Viszonyunk az idegenhez:
hogyan reagálunk, mit gondolunk, ha meglepetésként ér (vagy éppen nem), hogy valaki valamiben más, mint mi; és hogyan reagált, mit mondott Jézus

További információ:
http://parbeszedmuhely.blog.hu/2015/09/18/teszt_755
http://m.cdn.blog.hu/pa/parbeszedmuhely/image/parbeszedmuhely_brosura_web.pdf

Részlet a meleg keresztény filmből

 

Hamarosan az egész film kinn lesz a vimeo csatornán. és itt

https://www.facebook.com/isten.egyutt.orul.velem/timeline 

Dokumentumfilm-vetítés

Most vasárnap, jan. 17-én látható az “Isten együtt örül velem” dokumentumfilm, amely velem, rólam készült, fókuszban a melegség és hit viszonya. Utána beszélgetés a rendezővel. Részletek itt:

https://www.facebook.com/events/168106223553164/  

35 Café – Szerviz, Katona József utca 35, Budapest, 1137, vasárnap jan 17. 16.00

Előzetes:

Tréning Konferencia Jún. 11-13.

Matthew Vinesék nem tétlenkednek, 3 napos meleg keresztény tréning konferencia lesz sok jó előadással, és live streamben lesz követhető élőben, illetve hamarosan utána publikálják a videófelvételeket.

http://www.reformationproject.org/atlanta-conference-schedule

Aki kedvet érez magában, hogy letolmácsolja az előadásokat magyarra, az írjon nekem, elküldöm a tolmácsbeosztást, mert már ilyenünk is van! 🙂  marcell.kincses@gmail.com

Keresztények a melekegért” Projektünk is lelkesen halad, duzzadunk létszámban és még mindig lehet csatlakozni, elsősorban heteró keresztényeket várunk. Ld. előző poszt.

Az első felvétel, és a többi a feltöltő videói között lesz található

5 másodperces tanítás

156395522.2qWsq4wy

Elreflektálgattam egy mai pár másodperces epizódon, ami történt és egészen gazdag tanulások jöttek ki belőle. Íme az epizód: szemerkélő eső ellenére kimentem Madárral futni, mert mindkettőnknek volt kedve. És ahogy haladok a Victor Hugo utcán, Madárt pórázon vezetve, elhagyva a közeli kis játszóteret és parkot, ahogy haladunk, épp előttünk egy arasznyira a földtől repült át a kocsi alól a járdán keresztül a falnak ütközve egy fészkét láthatóan frissen elhagyott széncinege fióka. Egykedvűen landolt a kis fenekén a fal mellett és nézett rám. Azonnal megálltam, ahogy észleltem őt, és közben azonnal ki is hallottam az utcazajból a hangosan nyitnikékező felnőtt cinegét. És ahogy szemléltem a fiókát, gyakorlatilag azonnal leszűrtem magamban a következtetést, hogy ő egy egészséges, fiatal fióka, faroktollai is félig kinőttek már, és hát, ez a május, teljesen jellemző jelenség, hogy ilyenkor hagyják el az énekesmadárfiókák a fészkeiket. A szülők közben hangosan, egyértelműen csipogtak a közelben, noha nem láttam őket, de nem is kerestem őket a tekintetemmel.

Tulajdonképpen aggódhattam is volna ezért a fiókáért. Ja, és szinte biztos, hogy el tudtam volna kapni. Az imént koppant a falnak, ha nem is erősen, hiszen a földről startolt és kb egy métert repkedhetett a járda egyik végétől a másikig, a falig. Az a koppanás (amit láttam), maximum a kis kedvét ronthatta el, de ahogy így szemléltem, arra jutottam, hogy ez a fióka tök okés, és rendben is lesz az én közbeavatkozásom nélkül. Eszembe jutott ugyanis, hogy megfogjam és legalább az utca másik oldalára vigyem, a parkba, ahonnan valószínűleg egyébként érkezhetett és ahonnan a szülők hangját is hallottam. Éppenséggel nem veszélytelen az a hely, ahol éppen volt. egy nyílt járdán a falnál, szolídan szemerkélő esőben, a belvárosnak egy valamelyest zöld részén. De nem. Néhány másodpercig tartott ez az epizód, talán 4-5 másodpercig, és mentem is tovább ebemmel, otthagyva őt, ahol volt. Most estére ért meg bennem, hogy ez mennyire rólam szól, ez az észlelésem. Hogy én vagyok az a fióka. És én vagyok az is, aki most viszonyulok magamhoz ebben a képben. Hogy az elmúlt hónapokban bizony éltem meg ilyen nekirugaszkodás utáni koppanásokat, ahogy készültem egy új világot meghódítani, nem is egyet. A fal adta a másikat, és bizony ültem a kis seggemen. Sajnálgattam magam, összehoztam egy kis megfázást, és attól még szarabbul éreztem magam, de aztán meggyógyultam és újra kerek volt a világ. ott ülök talán még mindig a falnál, de nem kérdés, hogy ha akarok, “el tudok repülni”. Nincs más bajom, mint hogy kicsit elvette a kedvem az a néhány kudarc, de most már újra jól vagyok. és tudom, hogy képes és alkalmas vagyok. Az a pillanat, amikor ott a Victor Hugo utcában elfordultam a kis cinege barátomtól, hogy folytassam utamat, pontosan az alatt a néhány másodperctöredék alatt zajlott le a legfontosabb, amire érdemes most a figyelmem irányítanom: hogy nem volt kétségem affelől, hogy a kis fióka rendben lesz. eső ide, koppanás oda, rendben lesz! Nem kell őt megmentenem, se kisegítenem, nincs szüksége rám. És tőlem ez nagy szó, hisz tinédzserkoromban ornitológus akartam lenni, és a mai napig imádom a madarakat. hogy van bizalmam az ő képességében, hogy visszarepül a parkba, megtalálják a szülei, akik igazából sosem vesztették el, hisz ott voltak végig.

Ez alapvetően rólam szól ebben a parabolában, és olyan jó átölelni ezt a tudást, mert ezt hívják önbizalomnak. Akkor tudni, hogy rendben leszek, amikor még nem tündököl a siker, hanem épp az orientációmat keresem egy koppanás után fenekemen csücsülve. Itt történik a tanulás. Itt mutatkozik meg a tartalék. és azt hiszem a spirituális szinteket kapargatja ez a “szülők hívó csiripelése” a képemben, hogy tudom és érzem, Isten sosem tévesztett szem elől és végig itt van velem. Mélyen megnyugatató érzés most tudnom, hogy tudom, hogy rendben leszek. 

A szenvedés teológiája, hatása az LMBT elfogadásra II/1.

Érik egy ideje bennem ez a gondolat. Azt látom, hogy az LMBT-k gyülekezeteinkbe való befogadása, illetve a róluk való keresztény gondolkodás egyre inkább szélesebb gondolati kontextust kíván, másról -is- van szó, nem csak a “meleg ügyről”, hanem a teljes spektrumú élet-környezetről, amibe befogadást kér az LMBT, amiben létezni kíván. Tudniillik narratívát keres magának a heteró keresztény, amikor beengedi az elméjébe a gondolatot, hogy hogyan is tudja a ezt a számára új paradigmát működtetni, hogy itt van valaki, aki láthatóan keresztény, és láthatóan meleg. Értsd: eddig egyféleképpen vélekedett a melegekről, és most itt van egy húsvér ember, és miatta, érte valami másra van szükség, már nem működik az, ahogyan eddig gondolkoztam a kérdésről. A kérdés végsősoron, hogy mi az a legközelebbi hasonlat, amit talál magának az egyszeri heteró hívő, amikor LMBT-kre gondol. “ez a helyzet olyan, mint…”, “ezek az emberek olyanok, mint  … amivel már találkoztam és kezdtem valamit a helyzettel, most is ezt fogom lépni, mert ez tűnik a legközelebbi, leginkább hasonlító, már működő megoldási útnak, aztán meglátjuk, mit lép”. Így tanulunk végsősoron, így konstruáljuk világunkat, gyerekkortól kezdve. Ezért különösen fontos a közelség, a megismerés, és ebben bizony az LMBT-knél látom a kezdőlépés megtételének szükségességét: a dialógus apropója tudniillik az, hogy vagyunk, létezünk, mi melegek, leszbikusok, biszexuálisok, transzneműek. De milyenek is vagyunk? Nekünk kell bemutatnunk magunkat, mert ha nem mi tesszük, megteszi helyettünk, a nevünkben más.

865546_orig

Amiről ténylegesen írni akartam, az az, hogy hogyan jön be a képbe az emberi szenvedésről alkotott képünk, teológiánk, amikor az LMBT-k befogadásáról szóló, éppen születő narratíva gellert kap, félrecsúszik. Ez az én értékítéletem nyilván, amikor ezt mondom, hogy ez ilyenkor félrecsúszás. Mi történik ugyanis? Akár heterók, akár LMBT hívők (side B) finomabban szólva: kínálhatják ezt az utat, erősebben szólva: kényszerítik az LMBT-t – adott esetben magukat -, hogy a nemi identitásával, szexuális orientációjával, most hogy elmondta, gyakorlatilag ne csináljon semmit: ne akarjon magának párt, családot, maradjon élete végéig egyedülálló, ne élje meg a szexualitást. Több okból el lehet érkezni ehhez a következtetéshez, és nem állítom, hogy nincsen konstruktív, egészséges módja annak, ahogyan elérkezik valaki ehhez a meglátáshoz, de az a sanda gyanúm, hogy van itt egy szempont, ami mélyebb vizsgálatot érdemel.  Ha tudniillik úgy érkezik el valaki ehhez a következtetéshez, ha a nem-heteroszexuális orientációt, vagy nem-cisz (hanem transz) nemi identitást “rendetlennek” nem validálhatónak ítéli, de belátja, hogy ez nem megváltoztatható, és nem is vádolja ezzel a döntéssel az érintett hívőt, de attól a döntéstől szigorúan eltanácsolja, hogy ő megengedhesse magának, hogy vágyát beteljesítse, bármilyen módon, és akkor szembe találkozik azzal, hogy ez vélhetően beteljesületlenséget jelent, és nem kis mértékű szenvedést az LMBT-nek. Itt jön be tehát a kérdés, hogy mi a teológiánk a szenvedésről. Mit gondolunk arról, hogy mi a dolgunk a szenvedéssel. Ha úgy keretezi valaki ezt a kérdést (azt a narratívát konstruálja), hogy “e világon nyomorúságunk van, mindenkinek van keresztje, amit hordoznia kell, a szenvedés e világon elkerülhetetlen, de majd Isten a mennyben megjutalmaz, ajánld fel Istennek a szenvedéseid!”

Pontosan nem tudja, hogy mi ez az LMBT téma, de az a biztos, ha nincs vele dolgunk. Ha úgy csinálunk, mintha nem létezne, a legközelebbi ilyen megoldási út pedig: ne élje meg, ne látszódjon, ne legyen vele dolgunk! Legyen továbbra is aranyos magánember, munkavállaló a munkahelyén, gyülekezeti tag a gyülekezetben, vásárló a boltban, adófizetője az államnak, kutyájának kutyatartója, egyszóval, legyen minden tekintetben elfogadható, rendes polgár, csak ne akarjon társának társa lenni, férjének férje lenni, feleségének felesége lenni, gyermekének apja, anyja lenni, unokájának nagyszülője lenni, szerelmének szerelme lenni. Az ne akarjon lenni! Máris látjuk, ez nem a homo-szexről szól, nem arról szól, amit minden ember a hálószoba intimitásában tesz, ez a szociális értelemben megélt emberi megtapasztalásról szól, ami nyilván következik a homoszexualitásból, mint ahogy a hetero-szexnek, heteroszexualitásnak is következménye, látható jele van a társadalomban, senki nem a “négyfalközött” éli az életét, aki tartozik valakihez, az a négy falon túl is hozzá tartozik.

Amikor Isten megteremtette a világot, mindenre azt mondta, hogy “jó”, vagy “igen jó”. Amikor megteremtette az embert, Ádámot, először olvassuk a termetéstörténetben, hogy Isten valamire azt mondta, hogy nem jó. Először olvassuk azt, a bűneset bekövetkezte előtt(!), hogy az Isten tökéltes keze alkotására “hátradőlve ránéz”, és azt mondja, valami nem nem stimmel, valami nem jó. Nevezetesen “nem jó az embernek egyedül lenni”. Ez az első alkalom, hogy Isten maga nyilatkozik úgy, és ezt azóta is minden ember érzi a lelkében, fájdalmasan egyetértve – én biztosan -, hogy nem jó az embernek egyedül lenni. Heteró keresztények mégis azt mondják, hogy az LMBT, az élje le az életét egyedül. Ne akarjon társat,  ne akarjon megélni szerelmet, társhoz tartozás intimitását, családot, ahol szeretetben megöregedhet. Akibe egy csepp empátia szorult, az átérezheti, hogy micsoda szenvedésre kap valaki “meghívást”, aki ezt a gondolatot egy percig is komolyan gondolja. Búcsúzz el annak a reményétől is, hogy valaha lehet valakid, akit a tiédnek nevezhetsz, és aki az övének nevezhet téged. Neked nem jár “segítőtárs, hozzádillő”. Halljuk máris ebben a “hozzádillőben” a keserédes iróniát? Nagyon is van ugyanis a melegeknek hozzájuk illő segítőtárs: egy másik meleg… És bármilyen hihetetlen, ez történik is, ez van, ez tény a világban, egymásra találnak melegek. Mégis, egyesek úgy döntenek, hogy ezt nem validálják. Ez nem illik bele az ő narratívájukba. Szeretném ezen a ponton iderakni azt is, hogy pontosan a teremtéstörténetben Ádám nem arra csodálkozik rá Évában, hogy mennyire csodálatosan más, mint ő – amivel érvelni szoktak – hanem pont, hogy mennyire hozzá hasonló: “ez már csontomból való csont, testemből való test” – mondja. Homofóbok ilyenkor szeretik a kretén “egysorosukat” bedobni, hogy Isten Ádám és Évát, és nem Ádám és Bélát teremtett. Nos, én azt olvasom ki a teremtéstörténetből, hogy Ádám megörül a hozzá hasonló társnak, akit Istentől kap ajándékba, mert Isten szerint sem jó neki egyedül lennie.

A következő posztban bontom ki, hogy mi is a következménye a torz szenvedés-teológiának.

 

 

Vicky Beeching előadás letolmácsolva

Ez az előadás nagyon tetszett, és legyen végre lány hanganyag is magyarul, íme a 2015.01.8-11. GCN Conference előadása, Vicky Beeching, teológus, nemzetközi dicsőítésvezető, előadó.

http://gcnconf.com/watch

http://livestream.com/GCNconf/2015-vicky-beeching-session-3/videos/73403021

tolmácsolt hanganyag:

http://yourlisten.com/marcellkincses_tw/gcnconf-vicky-beeching-1

http://yourlisten.com/marcellkincses_tw/vicky-beeching-2

http://yourlisten.com/marcellkincses_tw/vicky-beeching-33